Uniós szinten ellenőrizné az EU a nukleáris hulladékokat
Az Európai Unió lakosságának elsöprő többsége üdvösnek tartaná, ha a radioaktív hulladékok kezelését uniós szinten szabályoznák, annak ellenére, hogy az atomerőművek működtetése nemzeti hatáskörbe tartozik - derül ki egy friss, átfogó közvélemény-kutatásból, amelynek eredményeit csütörtökön tették közzé Brüsszelben.
Dátum: 2010-04-29 17:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=149653
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:47:06.959386, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Csaknem osztatlan ez a vélekedés Cipruson (a lakosság 93 százaléka), Magyarországon (90 százalék), Hollandiában (90) és Szlovéniában (90) - áll az Európai Bizottság úgynevezett Eurobarométerében -, de minden más tagországban is jóval 50 százalék fölött van.
A kutatás azt is igazolta, hogy a radioaktív hulladékok biztonsági kockázatai felett érzett aggodalomban egyaránt osztoznak azok az országok, amelyekben működnek nukleáris létesítmények, és azok, amelyekben nem használnak atomenergiát.
Jelenleg a 27 EU tagállamból 15 működtet atomerőművet, a legveszélyesebb kategóriába tartozó radioaktív hulladékok számára azonban alig néhány végleges lerakóhely található.
Günther Oettinger, az energiaügyekért felelős biztos már korábban jelezte: ez év második felében az Európai Bizottság javaslatot fog tenni a radioaktív hulladékkezelés európai szabályozására, teljes mértékben tiszteletben tartva ugyanakkor, hogy az energiaszerkezet meghatározása tagállami hatáskörbe tartozik.