Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hatalmas a 4-es metró építkezésének forráshiánya

Óriási összegek hiányoznak a 4-es metró második és harmadik szakaszának megvalósításához - közölte Tarlós István, a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője. Bár az előzetes tervek szerint a Bosnyák térig vezet majd a második szakasz, még nincs meg a 160-180 milliárd forintos költségek forrása.


Dátum: 2010-04-30 09:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=149682
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:47:16.025984, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Hamarosan ismét fúrni kezdenek a 4-es metró pajzsai a Keleti pályaudvar felé. A tervek szerint június közepéig elérhetik az állomást, de a személyforgalomnak csak 2013-ban adhatják át a Kelenföldtől idáig tartó szakaszt.

Valószínűleg a Bosnyák tér irányába haladnak tovább az építkezők. Pető Szabolcs a DBR Metro Projekt igazgatóságának szóvivője InfoRádiónak elmondta: a 4-es metró második szakaszának tervei már megkapták a szükséges engedélyeket a nyomvonal folytatásához.

Ezen újabb négy megállót építenek ki a Bosnyák térig. Az első szakasz 366 milliárd forintba kerül, a meghosszabbítás újabb 180 milliárdot emészt fel, így az előzetes számítások szerint 533 milliárd forintra emelkednek a költségek - tájékoztatott Pető Szabolcs.

Tarlós István szerint gazdasági és műszaki-logikai szempontból is elengedhetetlen a 4-es metró nyomvonalának folytatása.

A Bosnyák térig tervezett, illetve a budaörsi virágpiacig tartó hosszabbítás is kiemelkedően fontos - mondta el az InfoRádiónak a Fidesz -KDNP fővárosi frakcióvezetője.

Hozzátette azonban, hogy már az első nyomvonal építése közben tizenegy különböző közbeszerzési szabálytalanság miatt bűntette meg a fővárost az Európai unió. Ráadásul a második és harmadik szakasz kialakításához nincs is meg a fedezet.

A főváros következő vezetőire ez a forráshiány hatalmas terheket ró. Ha a forráshiány pótlására szánt pénzt Budapest egyéb égetően fontos igényeire fordíthatnák, akkor sokkal könnyebb lenne a helyzetük - fejtette ki a frakcióvezető.

Tarlós István közölte: ennyi pénzből csaknem az össze belső kerület épületrekonstrukcióját el lehetne végezni. a pénznek tehát volna helye, a baj az, hogy hiányzik - jegyezte meg a frakcióvezető.

Kapcsolódó elemek