Thomas Bernhard-kiállítás a Közép-európai Kulturális Intézetben
Thomas Bernhardnak (1931-1989), a 20. századi osztrák irodalom egyik legkiemelkedőbb, egyben legellentmondásosabb alakjának életét és hagyatékát bemutató kiállítás nyílt Budapesten, a Közép-európai Kulturális Intézetben, kedden.
Dátum: 2003-05-13 16:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10440
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:19:28.401270, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Pécs, Linz, Bolzano és Strassburg után Budapestre érkezett tárlatot, a Felső-Ausztria Kultúratámogatási Intézete, az Adalbert Stifter Intézet és a Thomas Bernhard Magánalapítvány vendégkiállítását Görgey Gábor, nemzeti kulturális örökség minisztere, Barbara Lee-Störck, a társrendező Osztrák Kulturális Fórum igazgatója és Martin Huber, a Gmundeni Thomas Bernhard Archívum vezetője nyitotta meg.
A közép-európaiság létező, működő, eleven szellemiség, s ennek a pártállami múltban tiltott életérzésnek az ápolója a Közép-európai Kulturális Intézet - mondta a miniszter.
A Thomas Bernhard élete és életemberei, a hagyaték című kiállítás - amely először a szerző 70. születésnapja alkalmából, 2001-ben Bécsben és Linzben volt látható, az író életének és életművének összekapcsolásával igyekszik megközelíteni a sokoldalú alkotói személyiséget.
A tárlat középpontjában az írói munkásság kiválasztott darabjai láthatók, amelyek a különböző keletkezési fokok és a javítási technikák bemutatásával nyomon követhetővé teszik a szerző munkamódszerét is. A hagyaték bemutatását az íróról készült hang-, videofelvételek és fotók egészítik ki.
A kiállítás Thomas Bernhard úgynevezett életembereire, anyai nagyapjára, valamint egy sokévi kísérő társára és bizalmasára is kiterjeszti az életrajzi és műtörténeti tárlatot.
Az író, a számára oly meghatározó szerepet játszó két személy megjelölésére az életemberek szót kreálta. A kiállítás megnyitóját megelőző sajtótájékoztatón részt vett Peter Fabjan, Thomas Bernhard testvére és örököse is, aki az MTI kérdésére válaszolva elmondta: a több ízben Magyarországon járt író a magyar néphez és kultúrához elsősorban a magyar zenén, főleg a több művében is említett Bartók Bélán keresztül vonzódott.
Martin Huber arról beszélt, hogy Thomas Bernhard kiváló érzékkel találta meg az osztrák történelem problémás pontjait, s írói munkásságát ezzel összefüggésben hangos botrányok kísérték. Nagyon korán, egyik önéletrajzi regényében fogott hozzá például a fasiszta múlt feldolgozásához.
A tárlat - amelyet a német nyelvterületen kívül teljes terjedelmében először Budapesten mutatnak be - május 13. és június 27. között tekinthető meg a Rákóczi út 15. szám alatti Közép-európai Kulturális Intézetben.
Az intézményben a Közép-európai szerdák rendezvénysorozat keretében, kerekasztal-beszélgetést rendeznek a kiállításról a megnyitót követő napon; május 28-án Thomas Bernhard Magyarországon címmel hangzik el előadás, június 25-én pedig felolvasóestet tartanak a szerző verseiből német, olasz, horvát és magyar nyelven.
MTI - fidesz.hu