"Ilyen marhaságot utoljára Horn Gyula mondott"
Dátum: 2010-05-01 13:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=149733
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:47:32.236828, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
VEKE: szakmailag teljesen megalapozatlan Horváth javaslata
Az átverések és hazugságok ideje lejárt, az MSZP-nek 4, illetve 15 évük volt arra, hogy megvalósítsák programjukat - olvasható a Fidesz reagálásban Horváth Csaba azon kijelentésére , hogy ingyenessé tenné a fővárosi közösségi közlekedést. A VEKE szerint szakmailag teljesen megalapozatlan és nevetséges Horváth javaslata.