Azonnali lépések kellenek
Gazdaságfejlesztés és adósságcsökkentés nélkül nem lát kiutat a válságból a Fidesz alelnöke, Varga Mihály. A Miniszterelnökség leendő vezetője a Hír Televízió Kontraszt című műsorában közölte: már az első három komolyabb intézkedési körben lesznek olyan lépések, amelyek adócsökkentést fognak tartalmazni.
Dátum: 2010-05-03 09:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=149767
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:47:43.068650, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Varga Mihály szerint elsősorban azokat az adótételeket kell csökkenteni, amelyek a munkahelyteremtést gátolják.
Azt mindenkinek be kell látni, hogy jó lenne, ha az áfa, jövedéki adó és minden más csökkenne, de ma elsősorban arra kell koncentrálnunk, azokra az adótételekre, amelyeket a foglalkoztatást akadályozzák és nehezítik, ezeket kell nagyon sürgősen csökkenteni - mondta el.
11 százalékot ér el a munkanélküliség, ez azt jelenti, hogy duplája annak, ami 2002-ben volt, ezért sürgősen azonnali lépéseket kell tenni a munkahelyteremtés érdekében, ez a legfontosabb - tette hozzá.