Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Horvát - szlovák közös részvétel ENSZ-békemissziókban?

Horvátország és Szlovákia közösen szeretne részt venni ENSZ-békemissziókban és a két ország például Ciprusra vagy Kelet-Timorra küldhetne együtt csapatokat - derült ki Ivan Simko szlovák védelmi miniszter keddi zágrábi tárgyalásain.


Dátum: 2003-05-13 18:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10445
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:19:29.850307, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


- A két országnak kölcsönös együttműködésre ösztönző, hasonló gondjai és hasonló érdekei vannak és lehetséges a két ország együttes részvétele az ENSZ ciprusi és kelet-timori békeküldetésében - állapították meg Simko és vendéglátója, Zeljka Antunovic horvát védelmi miniszter zágrábi megbeszélésein.

Antunovic megerősítette: a két ország nagyfokú megértést és együttműködési készséget tanúsít egymás iránt és vannak olyan óhajok és érdekek, hogy a horvát és a szlovák katonák együttesen vegyenek részt a ciprusi és a kelet-timori békemissziókban. Az erre vonatkozó konkrét megállapodásokat szakértői szinten dolgozzák majd ki.

Simko kiemelte, hogy Pozsony támogatni fogja Zágráb euro-atlanti törekvéseit. Horvátország mindig számíthat Szlovákia támogatására, mert a két országnak közös történelme van és közösek az érdekei is a mai változó világban - mondta.

Antunovic és Simko tárgyalt biztonsági kérdésekről is, az új európai biztonsági építmény kialakításáról és véleményt cserélt a mindkét országban zajló haderőreform tapasztalatairól.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek