Át kell gondolni az állam és a helyhatóság munkamegosztását
Ma túlságosan összefolyik a parlamenti és az önkormányzati választás, ezért tartanánk fontosnak, hogy az a parlamenti ciklus félidejében legyen - többek között így értékelte az önkormányzati szövetségek pénteki, gödöllői tanácskozásán született döntéseket Kósa Lajos, Debrecen polgármestere, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, a Fidesz alelnöke a Duna Televízió reggeli műsorában.
Dátum: 2010-05-03 10:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=149773
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:47:44.993468, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A gödöllői tanácskozás egyik legnagyobb visszhangot kapott pontjára, miszerint az önkormányzati választásokat a parlamenti ciklus félidejében rendezzék, Kósa Lajos úgy reagált: ma túlságosan összefolyik a parlamenti és az önkormányzati voksolás.
"Vagy legyen egyszerre a kettő, vagy legyen ciklusfelező időben. Emiatt, hogy kb. fél évvel van eltolva egymáshoz képest a két esemény, a választások évében a kormányzás akadozik" - mondta. A kampány ugyanis nem ér véget a parlamenti választással, hanem kitolódik őszig, az önkormányzati választások végéig. Így egy évet veszít a mindenkori kormány a hasznosan eltölthető munkából, ami nem jó" - szögezte le a Fidesz elnökségi tagja.
Debrecen polgármestere kiemelte a tizenkét pontból az állam és az önkormányzatok közötti feladatmegosztás újragondolását. "Miért, hova kell menni? Az önkormányzathoz vagy az államhoz?" - sorolta a kérdéseket. Példaként említette a fogyasztóvédelmet, amelyet mindkét "szektorban" ellátnak, tehát párhuzamosan. Más, szükséges feladatok ellátása ugyanakkor egyik szegmensben sem megoldott.
"A feladatok újragondolását, nagyon alapos felülvizsgálatát és megosztását célzó kívánalom van. Ám ez egy nagyon hosszú munka, az önkormányzati választásokig szinte biztos nem lehet elvégezni" - nyilatkozta Kósa Lajos.
Ha az önkormányzati választójogi törvényt módosítani tudják, szerinte "már az is nagy feladat", hiszen a választások október elején lesznek. A törvény szerint pedig 72 nappal a voksolás előtt ki kell jelölni a választás időpontját, ám mielőtt erre sor kerülne, még a parlamenten is át kell futnia a módosításnak.