Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az egész honvédelmi rendszert át kell tekinteni

A leendő honvédelmi miniszter szerint a honvédelem egész rendszerét át kell tekinteni, aminek csak egy része a Honvédelmi Minisztérium és a honvédség.


Dátum: 2010-05-03 13:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=149790
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:47:50.224647, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Tehát nem kiragadva, hanem az egészet kell látni, és ebben az átfogó szemléletben szeretném megközelíteni a honvédelem ügyét" - hangsúlyozta Hende Csaba.

A leendő honvédelmi tárcavezető elmondta, hogy egyelőre csak vezető munkatársakat kért fel, az államtitkárokat később nevezik ki; közvetlen környezetében van három volt vezérkari főnök is, akik rendelkezésére állnak és segítségére vannak az előkészítésben.

A honvédelmi tárcát érintő korrupciós ügyekkel kapcsolatban azt mondta: "elhatározott szándékom, hogy a rendet és a fegyelmet minden eszközzel helyre fogom állítani a Honvédelmi Minisztériumban és a honvédségben is".

A missziókról annyit közölt, hogy a legfontosabb kérdés az abban szolgáló katonák biztonsága. E tekintetben azt tervezi, hogy személyesen is meglátogat több missziót és a legrövidebb időn belül lépéseket kíván hozni a katonák biztonságának fokozására.

Egyúttal kitért arra is, hogy nagyon fontosnak tartja a misszióban lévő katonák itthon maradt családtagjairól való gondoskodást. Ezt intézményesíteni kell - fűzte hozzá.

Közlése szerint a katonai titkosszolgálatok átszervezése további egyeztetéseket igényel és nem vetődött fel, hogy a minisztérium elköltözzön a Balaton utcából.

Kapcsolódó elemek