Erős földrengés Chilében
Erős földrengés rázta meg helyi idő szerint hétfőn Chile középső partvidékét, de áldozatokról, károkról, illetve szökőárveszélyről nem érkeztek hírek.
Dátum: 2010-05-04 08:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=149822
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:48:00.202223, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az amerikai földtani intézet szerint a 6,4-es fokozatú földmozgás központja Temuco városától 109 kilométerre volt északnyugatra, 20 kilométeres mélységben.
A chilei hatóságok közlése szerint eleddig nem érkeztek jelentések károkról vagy áldozatokról. A helyi média híradásai is hasonló tartalmúak voltak.
A rengés központja 151 kilométerre fekszik Concepción városától, amely pusztító erejű, 8,8-as fokozatú földrengésnek volt a színhelye február végén. Akkor a természeti csapás 486 ember életét oltotta ki.