Az Eyjafjallajökull továbbra is aktív
Az izlandi Eyjafjallajökull vulkán továbbra is aktív, de a belőle kiáramló hamu mennyisége változatlanul kicsi, s csak a meteorológiai szolgálat adhat magyarázatot az Írország fölötti légköri viszonyok újabb romlására - közölte kedden az izlandi polgári védelem.
Dátum: 2010-05-04 13:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=149838
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:48:05.088886, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A szél kelet felé tereli a képződő hamufelhőt, de ez önmagában még semmi veszélyt nem jelent - hangsúlyozta a szervezet szóvivője. Elmondta, hogy a vulkánból továbbra is láva ömlik ki északi irányban. Jelenleg másodpercenként 60 tonna lökődik ki, ez a mennyiség a kitörés kezdetekor másodpercenként 570 tonna volt - fűzte hozzá.
Az Eyjafjallajökullból kilövellő vulkáni anyag olyan hamufelhőt képezett, amely veszélyeztette a repülésbiztonságot, mert a vulkáni hamu miatti eltömődés miatt leállhattak volna a repülőgépek hajtóművei. Ezért a múlt hónapban légtérzárat rendeltek el Európa területének majdnem az egészére. Járatok sokaságát törölték csaknem egy héten át, ami jelentős anyagi veszteségeket okozott a légitársaságoknak.