Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A visegrádi négyek védelmi munkacsoportja Debrecenben

A haderők megváltozott szövetségi, uniós és humanitárius feladatainak teljesítéséről Debrecenben tárgyal a Visegrádi Együttműködés védelmi munkacsoportja. A delegációkat Pajna Zoltán alpolgármester is fogadta a régi városházán - adta hírül kedden a város önkormányzata az MTI Önkormányzati Sajtószolgálat (ÖS) honlapján.


Dátum: 2010-05-04 22:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=149869
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:48:14.912747, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A találkozó keretében a katonai humánerőforrás-gazdálkodási szakemberek elismerésüket fejezték ki annak a múlt évben az önkormányzat és a Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandárja között született megállapodásnak a kapcsán, amelynek nyomán a debreceni önkormányzati fenntartású általános és középiskolákban - a szükséges akkreditáció után - új tantárgyként bevezetik a katonai és honvédelmi ismereteket, s később ebből a tárgyból érettségi vizsgát is tehetnek a diákok.

Ezzel a katonai pályára vágyó fiatalok úgy vonulhatnak majd állományba, hogy már nem ismeretlen számukra a honvédség - tartalmazza a közlemény.

A Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandárja már évek óta aktív résztvevője a debreceni önkormányzat állami ünnepségeinek, a helyőrségi zenekar rendre közreműködik ezeken az eseményeken, a város együttműködik a dandárral a katonai állomány munkahelyteremtésében és -megőrzésében, így elmondható: a katonai szervezet szoros kapcsolatot ápol Debrecennel.

A városházi találkozón a delegációk képviselői egy díszpisztolyt nyújtottak át ajándékképpen Pajna Zoltán alpolgármesternek, ő pedig a Hortobágyra jellemző, szürkemarha-tülökből készült dísztárgyakkal viszonozta a figyelmességet.

Kapcsolódó elemek