Myers: súlyos következményei lehetnek a belga vádaknak
Az Egyesült Államok és Belgium viszonyában súlyos következményei lehetnek annak, ha szerdán belga részről valóban panaszt nyújtanak be háborús bűncselekmények elkövetésének vádjával Tommy Franks tábornok, az Irakban folytatott koalíciós hadműveletek irányítója ellen - jelentette ki kedden az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke.
Dátum: 2003-05-14 07:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10450
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:19:31.345779, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az amerikai kormány ezt nyilvánvalóan nagyon súlyos helyzetként értékeli - hangsúlyozta Brüsszelben az észak atlanti szövetség sajtóértekezletén Richard Myers. Arra is célzott, hogy e súlyos konfliktus akár olyan hatással is lehet a kétoldalú kapcsolatokra, hogy Washington a NATO székhelyének Brüsszelből való elköltöztetése mellett dönthet.
A panaszt, amely háborús bűncselekmények elkövetésével vádolja Franks tábornokot, az univerzális joghatóságról szóló törvény értelmében terjesztik szerdán a brüsszeli szövetségi bíróság elé.
MTI - fidesz.hu