Gyurcsány Ferenc kiosztott mindenkit
Dátum: 2010-05-05 14:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=149922
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:48:32.628036, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az MSZP szervezetlen, meggyengült, a tagsága elfogyott, a szocialista pártvezetés pedig olyan, mint fecsegő öregasszonyok gyülekezete - így ostorozza saját pártját Gyurcsány Ferenc abban a dokumentumban, amelyet a párt általa meghirdetett átvilágításához szánt alapnak. Az [origo] birtokába került anyagban Gyurcsány keményen kritizálja a kampányt, beszól Mesterházy Attilának, piszkos pártpénzügyekre és vállalkozóknak tett szívességekre utal.
(...)
"A Fidesz győzött, de mi vertük meg magunkat, mert gyáván, ostobán politizáltunk" - jelenti ki Gyurcsány az értékelésben.
(...)
"Az MSZP ma politikai értelemben dezorientált, szervezete meggyengült, vezetési, irányítási viszonyai korszerűtlenek. Tagságunk fogyóban, a tagok fele-harmada egzisztenciálisan a politikából él. Legtöbbünk beszédmódja ódivatú, tagságunk és értelmiségünk javarészt az ötven feletti korosztályokat képviseli, nem vagy alig érti, használja a digitális, internetes világ önkifejezési, közösségszervezési lehetőségeit. Nyilvánosságunk beszűkült, időnként poros és unalmas" - jellemzi a szocialistákat Gyurcsány.
(...)
"Az MSZP vezetése, mint fecsegő öregasszonyok gyülekezete pletykálkodik, tagjai nagy része kölcsönös szívességi alapon újságíróknak híreket továbbít (...) Nemegyszer rombolnak, hogy győzhessenek. Egyikük-másikuk szemben mosolyog, hátulról meg fűrészel" - írja. "
(...)
"Az MSZP-t tönkreteheti a korrupció terhe" - jelenti ki Gyurcsány.