Jól halad a kaposvári fürdőfejlesztés
Jól halad a kaposvári fürdő egészségturisztikai beruházása; a 3,5 milliárd forint értékű fejlesztés eredményeként korszerű körülmények és új szolgáltatások várják majd a vendégeket - hangzott el szerdán Kaposváron, a helyszíni bejárással egybekötött sajtótájékoztatón.
Dátum: 2010-05-05 15:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=149925
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:48:33.708520, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szita Károly, Kaposvár polgármestere kiemelte: az Európai Unió 750 millió forintos támogatásával megvalósuló fejlesztéssel a kaposvári fürdő országos jelentőségűvé válik, egyaránt szolgálja a szórakozást, a pihenést, a gyógyulást és a sportot. Hozzátette: a 14 medencés fürdőkomplexum nemcsak a kaposváriak, hanem a térségbe érkező vendégek figyelmére is számot tarthat, jelentős szerepet kaphat a Dunántúl egészségturizmusában.
A bővítéssel és felújítással több ezer négyzetméterrel bővül a Kaposvári Uszoda és Gyógyfürdő területe, az eddigi öt mellett kilenc új medence, köztük új termál-, víz alatti gyógytorna-, súlyfürdő- és terápiás-, valamint fedett élménymedence várja majd a látogatókat.
A próbaüzem indítását augusztus 31-ére tervezik a kivitelezők, így az idei strandszezonban csak a szabadtéri élményfürdőt használhatják a vendégek, amely a tervek szerint május 22-én nyit.