Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szennyezéseket nukleáris robbantással számoltak fel?

A Mexikói-öbölben keletkezett olajfolthoz hasonló szennyezések elfojtására az egykori Szovjetunióban többször is alkalmaztak nukleáris robbantást a Komszomolszkaja Pravda című orosz lap szerint.


Dátum: 2010-05-05 23:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=149953
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:48:43.014305, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Első ízben 1966-ban, egy égő gázlelőhely oltására hajtottak végre föld alatti nukleáris robbantást az Ulan-Bulak lelőhelyen, az üzbegisztáni Buharától mintegy 80 kilométerre; a töltet ereje másfélszer múlta felül a Hirosimára ledobott atombombáét.

Hasonló eljárást 1979-ig többször is alkalmaztak, és volt rá példa, hogy 60 kilotonnás töltetet robbantottak.

A nukleáris robbantások közül csak egy maradt sikertelen: 1972-ben a Harkovi területen nem tudtak elzárni egy gázömlést. A robbanás mindeddig tisztázatlan módon "a felszínre került", és gombafelhő képződött, noha a robbanótöltet mindössze 4 kilotonnás volt, és több mint 2000 méteres mélységben robbantották fel - írta a lap.

Úgy vélte, az amerikaiak kipróbálhatnák az eljárást, amelynek a szovjet tapasztalatok szerint 80 százalék esélye van a sikerre.

Kapcsolódó elemek