Horváth tudja, hogy nem fogják számon kérni?
Ilyet csak olyan ember ígér, aki biztos benne, hogy nem fogják számon kérni rajta - mondta Tarlós István, a fővárosi Fidesz-KDNP-frakciószövetség vezetője a köztévé szerda reggeli műsorában Horváth Csaba szocialista főpolgármester-jelölt ingyenes közösségi közlekedési tervezetéről.
Dátum: 2010-05-06 07:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=149960
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:48:45.296013, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Tarlós a Ma reggelben elmondta, hogy a szocialisták és a Fidesz-KDNP programja között a fő különbség, hogy a szocialistáknak 15 évük volt arra, hogy a világraszóló elképzeléseiket megvalósítsák, ahogy Horváth Csabának is - aki a Demszky-Hagyó-féle vezetés aktív részese és tagja volt - négy egész év állt a rendelkezésére, hogy egyáltalán belefogjon ennek a programnak a megvalósításába. Ezért elég furcsa, hogy a szocialisták akkor jönnek elő ilyen nagyvonalú elképzelésekkel, amikor történelmi mértékben elbuktak egy választást - hangsúlyozta a politikus.
Tarlós szerint azon nyugat-európai városokban, ahol már bevezették a dugódíjat, fel sem merült az ingyenes közösségi közlekedés gondolata, ugyanakkor Horváth felvetése azért is meglepő, mert alig több, mint egy hónapja a szocialista politikus még kormánybiztosként kierőszakolt és aláírt a saját kormányával egy megállapodást, amelynek egyik szigorú pontja a szerződésbe beépített tarifaemelés. Ehhez képest az MSZP főpolgármester-jelöltje alig egy hónappal később egy karmesterszerű mozdulattal leinti önmagát és ingyenességet ígér - tette hozzá a frakcióvezető.
A politikus kifejtette: a dugódíj nem ördögtől való elképzelés, de meg kell teremteni a feltételeit, ezek ma Budapesten nem léteznek. Ugyanakkor a működtetésének is vannak költségei, szakértők számítása szerint a dugódíj bevétele így 2,5 milliárd forint lehet, amely a BKV működési költségének 1,8 százaléka.