Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Jó viszonyra és világos beszédre van szükség

Átlátható, világos, jó viszonyra törekszik majd az új kormány Oroszországgal - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Martonyi János felkért külügyminiszter. Hozzátette: nincs szükség feszültségforrásokra, elmérgesedő vitákra; az esetleges problémákat pedig meg kell oldani.


Dátum: 2010-05-06 08:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=149962
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:48:46.005002, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Átlátható, világos, jó és a kölcsönös bizalmon alapuló viszonyt akar kialakítani az új kormány Oroszországgal - közölte Martonyi János leendő külügyminiszter az InfoRádió Aréna című műsorában.

A felkért tárcavezető közölte, hogy a Fidesz még ellenzéki pártként kiépítette a kapcsolatot az orosz politikai tényezőkkel, ezt kormányon is folytatni kívánják. Világos beszédre, megbízhatóságra van szükség mindkét félnek - emelte ki.

Figyelemmel kell lenni egymás szempontjaira, meg kell mondani egymásnak, hogy mit néznek jó szemmel és mit nem. Ha a kölcsönös bizalomra épül a magyar-orosz kapcsolat, akkor nem lehet gond a két ország között - hangsúlyozta Martonyi János, hozzátéve, hogy nincs szükség feszültségforrásokra.

Az orosz piacra és a befektetésekre szükség van - emelte ki a leendő külügyminiszter. Szólt arról is, a reményeik szerint sokkal jobb minőségű mezőgazdasági, élelmiszer-ipari termékeket sokkal nagyobb mennyiségben kellene elhelyezni az orosz piacon.

Martonyi János közölte azt is, hogy külügyminiszterként egyik fő célja a közép-európai államok, főként a visegrádi országok együttműködésének erősítése lesz, azt ugyanis az elmúlt nyolc évben a szocialista kormány szerinte elhanyagolta. Célja lesz, hogy Közép-Európa visszanyerje korábbi helyét és szerepét a kontinensen, és bár ez a folyamat elindult, de még sokat kell tenni érte - tette hozzá.

Kapcsolódó elemek