Koalíciós vita Paks miatt
A paksi erőmű szocialista kötődésű vezetői olyan szerződést írtak alá a meghibásodott tisztítóberendezést szállító céggel, amely 470 millió forintban maximálta a kártérítési kötelezettséget, közvetlenül több tíz-, közvetve több százmilliárdos veszteséget okozva az államnak.
Dátum: 2003-05-14 10:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10454
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:19:32.541380, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Paksi Atomerőmű Rt. az Atompol nemzetközi biztosítótól mindössze 1,3 milliárd forintot kaphat így összesen közel 2 milliárd forinthoz juthat az üzemzavar utáni kárigény kielégítéseként. Szakértők szerint ez az összeg a károk töredékét sem teszik ki, hiszen az egy-másfél évig elhúzódó elhárítás miatt akár húszmilliárd forint bevételkieséssel kell számolni.
A Magyar Nemzetnek nem sikerült elérnie az erőmű szóvivőjét, ezért nem kapott választ arra a kérdésre: miért tartalmaz csupán korlátozott összegű kártérítési felelősséget az eddig nem kipróbált technikát szállító francia-német céggel kötött szerződés? S arra sem, hogy kik tanácsolták a paksi vezetésnek, hogy ezzel a céggel kössön szerződést.
Kormányzati körökből származó információk szerint a Csillag István gazdasági miniszter által kijelölt miniszteri biztos fölé egy szocialista kötődésű kormánybiztost kíván kinevezni a kabinet Szabó József személyében. Az MSZMP KB egykori tagjának a Horn-kormány bukását követően, 1998 decemberében kellett távoznia az atomerőmű éléről. Sokan felrótták neki, hogy az általa preferált, ám más szakértők szerint szükségtelen úgynevezett kondenzátorfelújítást 2,7 milliárd forinttal drágábban végezte el egy, a korábbi pályázaton szabálytalanságok árán győztesnek nyilvánított francia multinacionális vállalkozás. Utólag az is kiderült: az atomerőmű vezérigazgatói keretből nyolcvanmillió forinttal "támogatta meg" az új sportminiszter, Gyurcsány Ferenc közvetett érdekeltségébe tartozó Agóra Kft.-t az 1998-as választási kampány idején. Szabó mégis felelősségre vonás nélkül, több mint negyvenmillió forint végkielégítéssel távozott. Négy hónappal menesztése után az ellenérdekű üzleti partnerhez szegődött el: céget alapított, amely a nukleáris fűtőelemeket gyártó orosz TVEL Rt. magyarországi képviselője lett.
A Magyar Nemzet értesülése szerint a mai MSZP-s képviselő az üzemzavar bekövetkezése után azt hangoztatta, hogy újra kell indítani a 2.blokkot, pedig ez szakértők szerint végzetes következményekkel járhat. A lap úgy tudja emiatt vita alakult ki az MSZP és az SZDSZ között.
Magyar Nemzet - fidesz.hu