MSZP-s cég megbízása Szombathelyen
A szombathelyi önkormányzat szocialista frakcióvezetőjének cégét bízta meg a városvezetés a helyi 2,5 milliárd forintos sportcsarnok-beruházás lebonyolítójának kiválasztásával - értesült a Magyar Nemzet. A cég korábbi közreműködése miatt már megbírálták az önkormányzatot.
Dátum: 2003-05-14 11:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10455
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:19:32.838193, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szabó Gábor volt fideszes polgármester elmondta, az MSZP frakcióvezetőjének cége olyan feltételeket szabott a sportcsarnok-építési pályázat lebonyolítójának kiválasztásánál, amely nagyon leszűkíti a jelentkezők körét.
Szűcs Gábor, a szombathelyi MSZP frakcióvezetője, a gazdasági bizottság elnöke által irányított Dolomit Kft. ténykedése miatt a Közbeszerzési Döntőbizottság, az előző városvezetés alatt megbírságolta az önkormányzatot.
A döntőbizottság határozatát bíróságon támadták meg, döntés egyelőre nem született az ügyben.
Magyar Nemzet - fidesz.hu