Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A lázadás miatt begyorsít az MSZP


Dátum: 2010-05-06 16:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=150011
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:49:02.070277, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Miután egyre több helyi szervezet vezetése lemondásával akarja kikényszeríteni a minél gyorsabb tisztújítást az MSZP katasztrofális választási veresége után, a kérdést napirendre tűzte a pártvezetés is.

(...)

Az elnökség korábban inkább az önkormányzati választás utánra halasztotta volna a vezetőség megújítását, míg a velük szemben állók - a Gyurcsány Ferenchez vagy Szili Katalinhoz kötődők - minél hamarabb túl akartak ezen esni.

Egyetértésre azonban csak abban jutottak, hogy egy héttel előre, május 15-ére előre hozzák a választmány ülését, amely Lendvai Ildikó szerint a "következő döntési pont" lesz.

Kapcsolódó elemek