Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

200 ezer háztartás az épületenergetikai programban

Az új kormány két-három éven belül 200 ezer háztartást kíván bevonni az új otthonteremtési program épületenergetikai rendszerébe, ami az építési munkálatokkal együtt 150 ezer új munkahelyet teremt - mondta Bencsik János fideszes képviselő, szakpolitikus csütörtökön Budapesten, a Central European Business Center "Energia 2010" konferenciáján.


Dátum: 2010-05-06 18:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=150025
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:49:06.513641, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A képviselő közlése szerint alaptalanok a sajtóban megjelent információk a kormányzati szerepvállalásáról.

Bencsik János a korábbiakhoz képest további részleteket ismertetett az új otthonteremtési épületenergetikai programjáról. A képviselő megismételte, hogy 10-15 éven belül 3 millió háztartás és 200-250 ezer középület energiahatékonysági megújításáról van szó. A rendszer komplex felújításokat támogat, a pályáztatás pedig egyablakos lesz.

A nyílászárók cseréjét, a fűtés korszerűsítését és a homlokzatszigetelést egy projektként kezeli a rendszer, és nem támogatják külön az egyes elemeket.

A pályázatok elbírálását összekötik a banki hitelbírálattal és a saját erő biztosításával, így a pályázati szerződéssel együtt írhatják alá a hitelszerződést. A finanszírozási hátteret az úgynevezett zöldbank biztosítja majd, kereskedelmi bankok bevonásával - tette hozzá. A finanszírozás forrása pedig az európai uniós források átcsoportosítása, a szén-dioxid kvóta eladásokból származó bevételek és hazai források.

A program eredményeként az átlagos energiamegtakarítás a hő esetében 40-50 százalék lehet, és Magyarország energiafüggősége 20 százalékkal mérséklődik. A megújuló energiák elterjesztésével ez az arány akár 25 százalék is lehet.

Kapcsolódó elemek