Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

19 állandó bizottsága lehet az új Országgyűlésnek

Az új parlamentben várhatóan 19 állandó bizottság működik majd, a jelenlegiek mellett újként jön létre a fogyasztóvédelmi testület. Az Országgyűlés alakuló ülését előkészítő pénteki egyeztetésen nem tudtak megegyezni az ellenzéki pártok az egymás között felosztható parlamenti bizottsági elnöki és alelnöki posztok arányáról. A külügyi bizottság elnöklésének ügye nyitott maradt, az MSZP szerint ezt a testületet továbbra is az ellenzéknek kell vezetnie. Megállapodás született a frakciók parlamenti patkóban elfoglalt helyéről.


Dátum: 2010-05-07 11:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=150055
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:49:15.831046, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az új Országgyűlés a tervek szerint 19 bizottsággal, eggyel többel működik majd, mint a jelenlegi: az új testület a fogyasztóvédelmi bizottság lesz. Új nevet kap a környezetvédelmi bizottság, ez lesz a fenntartható fejlődés testülete. Az ifjúsági, szociális és családügyi bizottság a lakhatás ügyét is feladatként kapja.

A törvényhozás május 14-re tervezett alakuló ülését előkészítő, sorrendben a harmadik, mindegy két órás pénteki egyeztetésen a Fidesz a jelenleg létező 18 testület mellé indítványozta a fenntartható fejlődés bizottságának megalakítását, de ettől az ellenzék kérésére elállt, majd - utóbbi indítványára - "átkeresztelték" a környezetvédelmi bizottságot a fenntartható fejlődés bizottságává, valamint megegyezés született egy, a fogyasztóvédelemmel foglalkozó új testület létrehozásáról.

Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője azt kezdeményezte, hogy a jövőben 19 állandó bizottsága legyen az Országgyűlésnek, hatnál - az ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási; a költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki; a foglalkoztatási és munkaügyi; a fenntartható fejlődés; a nemzetbiztonsági; a fogyasztóvédelmi bizottságokban - adjon elnököt az ellenzék, a kormánypártoknak 23, az ellenzéknek pedig 14 alelnöki helye legyen. Utóbbi számát később 16-ra emelte fel.

Az ellenzéki pártok alapvetően elfogadhatónak nevezték a struktúrát, de nyitott kérdés maradt a külügyi és határon túli magyarok bizottságának ügye: az MSZP szerint azt elvi okok, a kormányzat ellenőrzése miatt továbbra is az ellenzéknek kell vezetnie ezt a testületet, a Fidesz azonban ehelyett az ellenzéknek felkínált egy alelnöki posztot még eggyel megtoldaná.

Az ellenzéki pártok nem tudtak megegyezni a Fidesz által felkínált hat bizottsági elnöki poszt és a kormány oldal által új indítványként előterjesztett 16 alelnöki hely egymás között felosztható arányáról.

Az MSZP 3:2:1, az LMP 2:2:2 arányban osztaná fel a három párt között az elnöki posztok számát; a Jobbik azt jelezte, a költségvetési és a nemzetbiztonsági bizottság elnöki posztját szeretné megkapni.

Lázár János leszögezte: az alakuló ülésen dönteni kívánnak a Ház vezetéséről és a bizottsági struktúrától, reméli, az ellenzéki pártok meg tudnak egyezni, ezt nem kívánják befolyásolni; mint mondta, a kereteket ajánlották fel.

A megbeszélésen az ellenzéki pártok megegyeztek a patkóban egymás mellett elfoglalt helyükről: a Fidesz-KDNP ül az elnöki pulpitus jobb oldalán kezdődő szektorokban, a frakciószövetséget az LMP követi a sorban, majd a Jobbik, és az MSZP. A Jobbik bejelentette, hogy a "legbaloldaliabb" szektort átengedi a szocialistáknak.

Molnár Oszkár, az egyetlen független képviselő az LMP mögött ül majd.

Lázár János bejelentette: a Fidesz azt kezdeményezi, hogy ha az alakuló ülés május 14-én, pénteken lesz, akkor az Országgyűlés legközelebb május 17-én, hétfőn üljön össze; azon a héten valószínűleg végig ülésezik a Ház.

A tervek szerint jövő kedden folytatódnak az egyeztetések.

Szerdai egyeztetésükön már elfogadták a frakciók képviselői, hogy házelnök mellett öt alelnöke legyen az Országgyűlésnek, három kormánypárti és két ellenzéki; megállapodtak abban is, hogy tíz jegyzővel működik ezentúl a Ház, amelyből ötöt a kormánypárt ad, két-két jegyzője lesz az MSZP-nek és a Jobbiknak, egy pedig az LMP-nek.

Kapcsolódó elemek