Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A belga külügyminiszter helyteleníti Franks feljelentését

Louis Michel belga külügyminiszter szerdán visszaélésnek nevezte, hogy iraki állampolgárok csoportja a brüsszeli ügyészségen feljelentést tett háborús bűnök címén Tommy Franks tábornok, az Irakban harcoló amerikai-brit csapatok főparancsnoka ellen.


Dátum: 2003-05-14 14:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10458
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:19:33.736592, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A külügyminiszter szóvivője útján kijelentette, hogy a feljelentést a belga bíróságok egyetemes illetékességével való visszaélésnek tartja. Rámutatott, hogy az Egyesült Államok demokratikus jogállam, ha tehát valakinek ilyen panasza van, semmi oka arra, hogy azt ne amerikai bíróságon tegye meg. Mindazonáltal hozzátette, hogy Belgiumban érvényesül a hatalmi ágak szétválasztása, tehát a szövetségi ügyész dolga, hogy eldöntse, vizsgálatot indít-e a feljelentés alapján vagy sem.

A belga szövetségi ügyészségnek egy hónapja van annak megfontolására, hogy saját maga eljárást indít vagy átteszi az ügyet az amerikai igazságszolgáltatáshoz. A törvény értelmében a belga kormány is megteheti, hogy értesíti az amerikai igazságszolgáltatást.

Richard Myers tábornok, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke kedden kijelentette Brüsszelben, hogy egy ilyen eljárás hatalmas kárt okozna az Egyesült Államok és Belgium kétoldalú kapcsolatainak.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek