Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A jó minőségű hazai termékeket kell támogatni

Ki kell nyitni a kisebb családi gazdaságokban termelt élelmiszerek előtt a piacot, ez fontos törekvése lesz a hamarosan felálló új kormánynak - mondta a Duna Televízió Hattól nyolcig című reggeli műsorában Font Sándor, a Fidesz agrárpolitikusa, országgyűlési képviselő. A Fidesz-KDNP-kormány a hazai élelmiszereket feldolgozó üzemek és üzemláncok létesítését is tervezi.


Dátum: 2010-05-07 12:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=150059
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:49:17.098890, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A legegyszerűbb megoldás az lenne, ha a hazai családi gazdaságokban, kisebb üzemekben termelt élelmiszerek lehetőleg minimális szállítási költséggel, nem túl sok csomagolóanyag felhasználásával és főként felesleges adalékanyagok nélkül jutnának el a fogyasztókhoz - mondta Font Sándor a Duna Televízió reggeli műsorában.

Kormányra lépve azt is szeretnénk hangsúlyozni, bemutatni, hogy a családi mikrokörnyezetben termelt élelmiszerek mennyivel egészségesebbek, mint a nagy élelmiszergyárak által kibocsátott termékek.

Font Sándor megjegyezte: a most leköszönő agrárkormányzat Magyarország 2004-es uniós csatlakozásakor teljes teret adott a külföldi és nem mindig jó minőségű áruk behozatalának. Ennek következménye lett az elmúlt hetek élelmiszerbotránya is - tette hozzá.

Font Sándor úgy látja, a hazai fogyasztók szívesen visszatérnének a hazai, jó minőségű, megbízható, felesleges adalékanyagokat nem tartalmazó élelmiszerhez, ezt közvélemény-kutatási eredmények is alátámasztják - mondta a szakpolitikus. "Viszont az elmúlt hat évben kiszorították a tömegtermékek a magyar termékeket, sőt törvényi akadálya is volt annak, hogy a helyi termék eljuthasson a helyi fogyasztóhoz" - érvelt Font Sándor. Hozzátette: az új kormány ezen a területen sem lesz könnyű helyzetben, de megteszik az első lépést és kinyitják a piacot a hazai termékek előtt.

A legelső lépések között lesz ugyanakkor a hazai vízbázis és a hazai termőföld védelme. Font szerint arra is fel kell készülni, hogy az Európai Unió esetleg nem hosszabbítja meg a külföldiek földvásárlására vonatkozó, jövőre lejáró moratóriumot Magyarország vonatkozásában. "Akkor arra kell koncentrálni, hogy a magyar termőföldtörvény is képes legyen megvédeni a hazai termőföldet a spekulánsoktól, úgy, ahogy arra képes volt a dán, a francia, a német vagy az osztrák törvény."

Ezt követően jöhet az említett piacnyitás és egy élelmiszerfeldolgozó-lánc létesítése, hogy ne legyen tovább "primitív alapanyag-termelő" a teljes magyar mezőgazdaság. "Ebből a termelő azt érzékeli majd, hogy a termékére szükség lesz akár a saját maga által, akár a környékén elérhető távolságban üzemeltetett feldolgozóüzemben" - szögezte le Font Sándor.

Egy szintén magyar termék, sőt hungarikum, a nemrégiben újra felfedezett ezerjó borfajta a mai napon a figyelem középpontjába kerül - mondta el az agárszakember. Az országban ezerhatszáz hektáron termesztett szőlőfajtát nemrég tárták fel ismét magyar borászok. Az érdeklődők a Bács-Kiskun megyei Soltvadkerten ismerhetik meg a terméket a számára rendezett országos borverseny keretében.

Kapcsolódó elemek