Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nehéz örökség, újabb és újabb csontvázak

A szocialista kormány alkalmatlan gazdaságpolitikai lépései gazdasági vészhelyzethez vezettek, és nap mint nap újabb és újabb csontvázak hullanak ki a szekrényből. Ezt a Fidesz elnöki stábjának vezetője mondta pénteken sajtótájékoztatón.


Dátum: 2010-05-07 15:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=150073
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:49:21.378727, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Nehéz örökség, újabb és újabb csontvázak (Szijjártó Péter)

Minden nap csontvázak zörgésétől hangos, és minél hangosabban zörögnek, annál egyértelműbbé válik, hogy az a gazdasági vészhelyzet, amibe Magyarország belekerült, egyre súlyosabb - fogalmazott Szijjártó Péter.

Hozzátette: a Bajnai-kabinet sikerjelentései ellenére nem lehet menteni azt, amit a távozó kormány tett.

A politikus szerint az új kormányra nehéz örökséget hagy az MSZP, komoly nehézséget jelent majd például, hogy a magyar lakosság jelentős mértékben adósodott el devizában.

Mint hangsúlyozta, az is egyre világosabbá válik, hogy Magyarország és fizetőeszköze rendkívül kiszolgáltatott a külső tényezőknek.

Ez azért van - fűzte hozzá -, mert ahelyett, hogy felkészítették volna az országot a válságra, az előre jelezhető folyamatokra, mindenfajta Beindultunk! kampányokat indítottak, meg arról beszéltek, hogy a krízis nem fogja elérni Magyarországot.

Szijjártó Péter szerint a kormány alaptalanul mondja azt, hogy stabilizálta a forintot, sikerről ugyanis csak akkor lehetne beszélni, ha a forint árfolyamának a mozgását sikerült volna függetleníteni a nemzetközi viszonyoktól.

Szijjártó Péter kitért arra is, hogy az elmúlt négy hónapban 5650 cég ellen kezdeményeztek felszámolást, ami 9 százalékkal magasabb mint egy évvel korábban. Közölése szerint Észak-Magyarországon, az ország gazdaságilag és társadalmilag legnehezebb helyzetben lévő térségében ez a szám a 20 százalékot is eléri. "Tehát pontosan ott mennek tönkre a vállalkozások, ahol a munkanélküliség amúgy is a legmagasabb" - jegyezte meg.

Szijjártó Péter azzal kapcsolatban, hogy "a benzinár elérte a történelmi csúcspontját" arra figyelmeztetett, az üzemanyag-drágulás újabb áremelkedéseket gerjeszt még nehezebb helyzetbe hozva a családokat.

A képviselő az Európai Bizottság jelentésére hivatkozva kijelentette: a Malév újraállamosításával kapcsolatos állami tranzakciók jelentős többletkiadásokat és hiánynövekedést okozhatnak.

Szijjártó szerint az előző kormány alkalmatlanságának az árát fogja fizetni az ország azzal is, hogy az Európai Unió 3 millió eurós, vagyis több mint 800 millió forintos büntetést akar kiszabni Magyarországra az agrárkormányzat hibái miatt.

Magyarázatképp elmondta: a kifizető ügynökségként működő Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal nyilvántartásaiban nem szerepeltek egyes mezőgazdasági területek.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 4373, 'source_type': 'media', 'source_id': 4966, 'target_type': 'article', 'target_id': 98565, 'relation_type': 'describes'}