Minden németországi repülőtér üzemel
Vasárnap este megnyitották valamennyi németországi repülőteret, amelyeket az Eyjafjöll izlandi vulkán kitöréséből származó hamufelhő miatt zártak be kora délután - közölte a német légiközlekedés-biztonsági hivatal (DSF).
Dátum: 2010-05-09 22:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=150116
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:49:34.294767, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A müncheni repülőtéren közölték, hogy vasárnap 460 le- és felszállást töröltek a tervezett több mint ezerből.
A német meteorológiai szolgálat előrejelzése szerint a vulkáni hamufelhő vasárnap estétől hétfő reggelig eléri az ország közepet, majd a nap folyamán az ország egészét. Keddtől azonban már nem várhatók fennakadások a légiközlekedésben.
Csehország légterét részlegesen lezárták vasárnap este az ország déli részén a vulkáni hamufelhő miatt - közölte a cseh légiirányító hatóság (RLP). A részleges légtérzárlat fontosabb repülőtereket nem érint.
Richard Klima, az RLP szóvivője elmondta, hogy a prágai Ruzyne repülőteret nem zárják le. Újabb információk hétfő reggel nyolc tájban várhatók.
Michaela Lagronová, a prágai repülőtér szóvivője elmondta, hogy cseh fővárosból érkező járatok közlekedésében nincs fennakadás, a gépek kikerülik a hamufelhőt.