Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kedden indul a nemzeti konzultáció Ózdon

Kedden kezdődik a nemzeti konzultációk sorozata, amelyet Orbán Viktor a Fidesz-KDNP választási győzelme után jelentett be. Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője az MTI kérdésére hétfőn elmondta: a konzultáció első állomása Ózd, ahol a közbiztonságról lesz szó.


Dátum: 2010-05-10 14:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=150157
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:49:47.440571, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az MTI úgy tudja, hogy Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, leendő miniszterelnök Pintér Sándorral, a belügyminiszteri poszt várományosával érkezik az észak-borsodi városba, ahol rendőri vezetőkkel és a térség megválasztott fideszes országgyűlési képviselőivel találkozik.

Orbán Viktor április 26-án, a parlamenti választások második fordulója után tartott nemzetközi sajtótájékoztatón jelentette be, hogy öt nemzeti ügyben nemzeti konzultációkat tartanak. A pártelnök akkor azt közölte, hogy a következő két-három hétben nagyobb nemzeti konzultációs eseményekre kell számítani az öt nagy nemzeti ügyben: a rend, a szociális biztonság helyreállítása, a gazdaság talpra állítása, az egészségügy megmentése és a demokratikus normák visszahozatala terén.

Az első konzultáció témája a közbiztonság lesz, a második a gazdaságról szól majd.

Orbán Viktor másodszor kezdeményezett nemzeti konzultációt. A Fidesz elnöke ugyanis szinte pontosan öt évvel ezelőtt már meghirdetett egy több hónapig tartó konzultációsorozatot. A mostani megbeszélések viszont rövidebb ideig tartanak majd, mint akkor, hiszen öt évvel ezelőtt több hónapig folytak a megbeszélések.

Kapcsolódó elemek