Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lemondásra szólított fel Gelencsér

Lemondásra szólította fel a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vezérigazgatóját és a dél-dunántúli területi főmérnökség egy héttel ezelőtt kinevezett somogyi igazgatóját a Somogy megyei közgyűlés elnöke.


Dátum: 2010-05-10 14:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=150158
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:49:47.790658, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Elfogadhatatlan az a gyakorlat, hogy az egyik kormány még nincs, a másik pedig már nincs, és tesznek egy olyan kinevezést egy olyan súlyú vállalat élén, amely Somogy megyében fontos fejlesztéseket, útjavításokat fog vinni" - indokolta a lemondásra való felszólítást Gelencsér Attila (Fidesz) hétfőn Kaposváron tartott sajtótájékoztatón.

A közgyűlés elnöke, Kaposvár országgyűlési képviselője az általa gyanúsnak mondott kinevezés előzményeit ismertetve közölte: egy több jelentkezőt is elutasító múlt évi eredménytelen pályázat után fél évvel, az eredeti pályázati kiírástól eltérően nem egy belső, hanem egy magáncégtől érkezett külső jelöltet neveztek ki a somogyi igazgatóság élére a választások második fordulója után.

Tették ezt akkor, amikor a magyar választópolgárok véleményt mondtak például az ilyen típusú ügyekről is, vagyis arról, hogy a korábbi kormány "elképesztő kinevezési gyakorlatán is változtatni kell" - mondta Gelencsér Attila.

A kinevezés kapcsán a politikus úgy vélekedett: "a Gyurcsány-korszak nem zárult le, Bajnai Gordon is beszállt a gyurcsányi hazugságokba, mert ő maga személyesen garantálta nekünk magyaroknak, nekünk somogyiaknak, hogy se fontos közbeszerzésekben, se fontos személyi ügyekben a most leköszönő kormány nem fog dönteni".

"Ebben is hazudtak, tehát minden okunk megvan rá, hogy (...) felszólítsuk közösen Boldizsár Jánost: haladéktalanul adja be a lemondását, és ugyanezt kérjük az őt kinevező Zsupponits Jenőtől, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vezérigazgatójától" - közölte Gelencsér Attila.

A somogyi közgyűlés elnöke egyúttal elégedetlenségének adott hangot a regionális szervezet működésével kapcsolatosan is. Mint mondta, sem a somogyi utak és az árokpartok karbantartását, sem az útfelújításokat, sem a téli síkosság-mentesítést nem tartja megfelelőnek és elfogadhatónak. Gelencsér Attila az MTI kérdésére közölte: a következő kormány erős megyében gondolkodik, és egyáltalán nem gondolkodik régiókban. "Mi megyei igazgatóságokat fogunk csinálni (...), a regionális rendszer az felszámolásra fog kerülni" - tette hozzá a somogyi közgyűlés elnöke.

Kapcsolódó elemek