Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Két új egyéni képviselő Újpesten

Az 5. választókerületben Dr. Hollósi Antal sebész főorvos, a Rákospalotával közös 6. választókerületben pedig Wintermantel Zsolt közlekedésmérnök nyert nagy fölénnyel a második fordulóban is.


Dátum: 2010-05-10 15:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=150161
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:49:48.783459, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A parlamenti munka kapcsán Dr. Hollósi Antal az egészségügy szerepét emelte ki. Orvosként az újpestiek jobb egészségügyi ellátásának megteremtését tekinti fő feladatának. Wintermantel Zsolt pedig szemléletváltást ígért választóiknak. - Elhibázottnak tartom azt az eddigi gyakorlatot, miszerint a képviselő, aki esetleg kormánytag is, időnként kilátogat a körzetébe, és elmondja, miért kellene elfogadni a központi döntéseket, még akkor is, ha azok folyamatosan kemény megszorításokat jelentenek - húzta alá Wintermantel Zsolt. - Az én feladataimat az itt élők állították össze, amelyek közül az első - és egyik legfontosabb - a közrend, a közbiztonság helyreállítása. A másik - legalább ilyen horderejű - kérdés a családok biztonsága. Elfogadhatatlan, hogy az itt élők keresetük jelentős részét rezsiköltségekre fizessék ki. Az is elfogadhatatlan, hogy a gyermeket nevelő családok a mindennapok terheit többszörösen viseljék. Ezen a lehető leghamarabb változtatni kell, ezeket tekintem a legsürgetőbb teendőknek!

- Mindenkinek köszönjük, aki élt demokratikus jogával és részt vett a választásokon. Köszönjük a támogató szavazatokat! - mondta el Wintermantel Zsolt.

Kapcsolódó elemek