Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lázár reméli, az ellenzék "magához tér" délutánra

Lázár János reméli, hogy ellenzéki képviselőtársai "magukhoz térnek" délutánra, és képesek és készek lesznek bekapcsolódni az ország működtetésébe, átgondolják álláspontjukat a parlamenti bizottsági tisztségek elosztásával kapcsolatban. A Fidesz frakcióvezetője az Országgyűlés alakuló üléséről szóló kedd reggeli egyeztetés után újságíróknak elmondta azt is, csütörtökön már törvényjavaslatokat fognak a Ház elé terjeszteni.


Dátum: 2010-05-11 11:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=150204
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:50:02.039313, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A frakciók közötti megbeszélés délután folytatódik, miután az alakuló ülést előkészítő, reggel nyolckor kezdődött tárgyaláson a Jobbik és az MSZP nem tudott megegyezésre jutni a bizottsági alelnöki posztok mindegyikéről.

Lázár János hangsúlyozta: szeretnének minél hamarabb hozzákezdeni az ország talpra állításához. Ehhez az Országgyűlésnek a munkájára elengedhetetlenül szükség van, bizottságok kellenek - mutatott rá.

Közölte: a csütörtöki napon törvényeket fognak beterjeszteni, rövidesen pedig következik a kormány megalakítása.

Lázár János úgy fogalmazott: az a benyomása, hogy túlméretezték az ajánlatot, az ellenzék ugyanis nem tudott vele mit kezdeni. "Kicsit soknak tűnt" a 16 bizottsági alelnöki és a 6 elnöki poszt - jegyezte meg.

"Nagyon szomorú vagyok, hogy a szocialista párt hozzáállásán múlik az Országgyűlés működési rendjének megkezdése" - mondta.

Arra a felvetésre, hogy mi lesz, ha az ellenzék nem tud megállapodni a bizottsági pozíciókban, a frakcióvezető úgy reagált: a Fidesz demokráciafelfogásába nem fér bele, hogy mandátum és mandátum között különbséget tegyen. "Nincs olyan, hogy az elnökök tekintetében van nemzeti érdek, az alelnökök tekintetében (...) nincs" - emelte ki.

Lázár János kijelentette: a Fidesz sem név, sem párt szerint nem fogja megmondani, hogy a hat bizottságból ki melyiket vezesse. "Ha más megoldás nem lesz, akkor mindent el fogunk követni annak érdekében, hogy az Országgyűlés meg tudja kezdeni a munkát, igaz, ezen bizottsági elnökök tevékenysége nélkül" - mondta, hozzátéve, hogy minden bizottságban lesz kormánypárti alelnök és lesznek tagok.

Megjegyezte ugyanakkor, nagyon rossz néven venné, ha az ellenzék nem lenne képes jogainak gyakorlására "saját hibájából".

A Fidesz képviselőcsoportjának vezetője szólt arról is, "nehezen tud mit kezdeni azzal", hogy a nemzetbiztonsági bizottság elnöksége "lassan nem kell senkinek sem".

Kapcsolódó elemek