Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Inflációs adatok - a Fidesz véleménye


Dátum: 2010-05-11 13:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=150220
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:50:07.806574, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ma újabb csontváz esett ki a szekrényből; a legfrissebb inflációs adatok azt mutatják, hogy Magyarországon továbbra is gazdasági vészhelyzet van. A magyar infláció nagyobb az elemzők által vártnál, és a legnagyobb mértékű az egész EU-ban, vagyis újabb mutató tekintetében lettünk sereghajtók Európában. A nemzeti ügyek kormányának ezért egyik legfontosabb feladata - az elszámoltatás mellett - a gazdasági összeomlás megakadályozása, a magyar családok megvédése. A nemzeti együttműködés rendszerében - a szükséges gazdasági konzultációk után - ennek érdekében teszünk gyors és nagyon hathatós intézkedéseket.

Szijjártó Péter

szóvivő

Kapcsolódó elemek