Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Május 20-án már döntés lehet a javaslatok egy részéről

A Fidesz május 20-án már dönteni szeretne az általa benyújtott törvényjavaslatok egy részéről.


Dátum: 2010-05-11 16:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=150235
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:50:13.172600, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője az Országgyűlés alakuló üléséről szóló kedd délutáni egyeztetés után újságíróknak kifejtette: május 14-én, pénteken a parlament megkezdheti a munkáját, felállnak a bizottságok, megválasztják az Országgyűlés tisztségviselőit és a bizottsági vezetőket is.

Ezeknek a bizottságoknak már péntek este dönteniük kell azoknak a törvényjavaslatoknak az általános vitára való alkalmasságáról, amelyeket az alakuló ülés alkalmából beterjeszt a Fidesz-KDNP - mondta Lázár János.

Közölte: a Fidesz május 17-re, 18-ra és 20-ra kezdeményez a jövő héten ülésnapokat. Általános és részletes vitára bocsátanak majd több indítványt, és szándékaik szerint május 20-án már dönteni is szeretnének a javaslatok egy részéről.

A politikus arra kérte minden képviselőtársát, hogy a Magyar Köztársaság törvényeinek tiszteletben tartásával, "megadva a magyar Országgyűlés alakuló ülésének méltóságát, és a közjogi hagyományok akceptálása mellett" hajtsák végre az alakuló ülést pénteken. Hozzátette: a Fidesz a nemzeti együttműködés jegyében minden egyes országgyűlési képviselőnek együttműködést ajánlott, amelynek méltó folytatása lenne, ha az alakuló ülés az ország történelmi hagyományaihoz, közjogi beállítottságához méltó körülmények között zajlana le. "Biztos vagyok abban, hogy a képviselőtársaim ennek szellemében fognak eljárni kivétel nélkül és pártállásra való tekintet nélkül" - mondta a Fidesz képviselőcsoportjának vezetője.

Hangsúlyozta: szeretné nyomatékosítani, hogy május 14-ére Sólyom László hívta össze az Országgyűlés alakuló ülését, az államfő fogja azt megnyitni, az első közjogi aktust bejelenteni, és a szükséges, az alakuló üléssel kapcsolatos teendőket elvégezni, így az alakuló ülés, valamint az országgyűlési választások értékelése első helyen és elsősorban előtte álló lehetőség. "Mi a köztársasági elnök úr jogait, amely az alakuló ülés összehívására vonatkozik, az ünnepi beszéd megtartására és a helyzet értékelésére, sem most, sem máskor nem kívánjuk elvonni, kifogásolni. Maximálisan tiszteletben fogjuk tartani köztársasági elnök úr lépéseit és döntéseit" - zárta nyilatkozatát Lázár János.

***

Az új Országgyűlés 19 állandó bizottsággal működik majd, ebből az ellenzék hatot vezethet; a parlamenti pártok keddi, az alakuló ülést előkészítő megbeszélésükön két fordulóban ugyan, de megegyeztek a tisztségekről. A politikai megállapodást pénteken írják alá, ahhoz az MSZP "különvéleményt" csatol.

Kapcsolódó elemek