Akár jégeső is lehet
Akár jégeső is eshet helyenként az országban kedden éjjel és szerdán - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) az MTI-vel.
Dátum: 2010-05-11 23:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=150254
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:50:19.598235, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az OMSZ ügyeletese kedden este az MTI-nek elmondta, hogy az éjszaka első felében főleg az ország középső részén lehet számítani intenzív záporokra és zivatarokra, aztán a második felében a csapadék gyengülése várható, de - főleg északon - tovább eshet majd az eső.
Szerdán továbbra is zivatarok várhatók, de csak elszórtan, ezeket - helyenként - nagyobb mennyiségű csapadék, akár jégeső is kísérheti.
Mint hozzátette: helyenként akár a 20-30 millimétert meghaladó csapadék is eshet az országban.
A narancssárga riasztás továbbra is érvényben van szinte az ország egész területén.