Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A szeretetet mindig tanulni kell

A pálos az egyetlen magyar alapítású férfi szerzetesrend. A fehér szerzetesruhát viselő barátok 1940-ben Pálos-Szentkút néven alapítottak kolostort Petőfiszálláson (akkor még Ferencszállás), azon a helyen, ahol 150 évvel korábban csodatevő forrás fakadt a földből, amely fölött a Szűzanya is megjelent a környékbeli pásztoroknak.


Dátum: 2003-05-14 16:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10467
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:19:36.427919, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az 1991-ben újraindított kolostor irányítását, egyben Petőfiszállás plébánosi teendőit május elsejéig P. (páter) Temesvári Benedek, pálos atya látta el. A szerzetest - aki a Petőfiszálláson töltött tizenkét év alatt újjávarázsolta az elhanyagolt kolostort - rendfőnökei május elsejei hatállyal új szerzetesi feladatok végrehajtásával bízták meg a budai Sziklatemplom (1924 előtt Szent Iván barlang) kolostorban. Helyét a szentkúti kegyhelyen P. Bátor Botond atya vette át.

P. Benedek atya máig szép emlékként őrzi, milyen nagy szeretettel fogadták visszatérésüket a környékbeliek. Főleg az idősebb korosztály. A szerzetesek megérkezése után a petőfiszállásiak sorra visszahozták azokat a tárgyakat, amelyeket a második világháború után megszüntetett és lepecsételt ajtajú kolostorból kimentettek. Noha két évtizedig az Alföldön - a szeged-csanádi egyházmegyében - szolgált papként, Benedek atya mégis sajátos lelkipásztori kihívásnak tekintette a petőfiszállási tanyavilág hívei közt végzett tevékenységét. Újraindította hitoktatást, és ami talán ennél is fontosabb: valódi hitközösséggé kovácsolta a környékbeli híveket.

A harmincnégy év alatt építésztechnikusi végzettségének is nagy hasznát vette. Ez főleg a kolostor különböző épületein végzett felújítási munkák során mutatkozott meg. Önmagában azonban ez nem lett volna elég - hangsúlyozta a pálos szerzetes. A sikerhez szükség volt a petőfiszállásiak segítő együttműködésére is.

Az új plébános, P. Bátor Botond atya korábban is gyakran megfordult Szentkúton. P. Benedek atyán kívül a korábban ott szolgáló szerzeteseket is személyesen ismerte. Az ő beszámolóik, élményeik alapján szerette meg az alföldi tanyavilágban élők sajátosan erős lelkületét. A fiatal szerzetes elődjével az elmúlt héten bejárta a petőfiszállási tanyák nagy részét. S ha nem is sikerült elsőre mindenkihez eljutnia, mint fogalmazott: az itt élő emberek hite, szeretete révén nagyon szép élményeket sikerült szereznie.

Botond testvér nyolc éven át novícius-mester is volt. Azokkal az újonc fiatalokkal foglalkozott, akik a fogadalom letétele előtti első egy-két évben úgymond a szerzetesség velejáróit tanulják: a zártságot, a magányt, a napirend elsajátítását, a különböző imádságokat és a közösségi élettel járó esetleges feszültségek elkerülését, feloldását. Csupa olyan dolgokat, amelyekről az emberek többsége azt hiszi: maguktól jönnek. Pedig ezeket is tanulni kell. Ahogyan a szeretetet is mindig tanulni kell - állítja Botond atya. Hamarosan Szentkúton elkezdődik a novíciátus (újonc szerzetesek háza) építése. Lelkipásztori, plébánosi teendői mellett ez utóbbinak a szervezése, irányítása is a fiatal szerzetes feladata lesz.

Botond atya kijelentette: mindazt, ami létrejött eddig Szentkúton megtartja, ugyanakkor egy sor olyan új elképzelést is szeretne megvalósítani, ami nem csak a pálos rend, de a környékbeliek javát is szolgálja.

Szász András, Petőfi Népa, 2003. 05. 14.

Kapcsolódó elemek