Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Készüljön, aki pályázni akar

Hamarosan kiírja idei pályázatait a Bács-Kiskun Megye Közoktatásáért Alapítvány. Az idő rövidsége miatt szerencsés, ha az iskolák már most készülnek a pályázatokra.


Dátum: 2003-05-14 16:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10468
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:19:36.718441, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szokásosnál hosszabb időt vettek igénybe a közelmúltban a Bács-Kiskun Megye Közoktatásáért Alapítvány kuratóriumával kapcsolatos döntések. A két alapítónak - a megyei, valamint a kecskeméti önkormányzatnak - végül sikerült megegyeznie a kuratórium összetételét illetően. A döntés megszületett, de a fellebbezési határidőt meg kell várni. Addig a kuratórium hivatalosan működésképtelen.

Ez valójában azért okoz valamennyire gondot, mert az alapítvány minden évben jelentős összegeket oszt szét pályázat útján a megye oktatási intézményei között. Ezek a támogatások lehetőleg minél hamarabb el kell, hogy jussanak az iskolákhoz, tehát a kiírással, lebonyolítással is sietni kell.

Idén az alapítvány mintegy 100 millió forint fölött rendelkezik. Az első két pályázat kiírása még május 25-e előtt várható. Egyik a nyári szaktáborokra, a másik pedig az intézmények balesetveszélyes épületeinek állagmegóvási munkálataira vonatkozik. A város képviseletében dr. Sárközy István alpolgármester, a megye képviseletében pedig Szabó Károly alelnök - akik egyébként mindketten kuratóriumi tagok - közösen kívánják felhívni az iskolák figyelmét arra, hogy már előre készüljenek a két pályázatra. Elmondták, hogy a pályázatokat a korábbi évekéhez hasonló feltételek mellett lehet majd benyújtani. Ugyanakkor hozzátették: amennyiben az iskolák már előre készülnek, akkor a pályáztatás és pénzhez jutás is gördülékenyebb lesz. Erre azért van szükség, mert a nyári szaktáborokat időben szervezni kell, az állagmegóvási munkálatokat pedig csak a nyár folyamán, szünidő alatt lehet elvégezni. A két kurátor tájékoztatott arról is, hogy a közalapítvány valamennyi, erre az évre vonatkozó pályázatát még a tanév befejezése előtt megjelenteti.

Takács Valentina, Petőfi Népe, 2003. 05. 14.

Kapcsolódó elemek