A Fidesz hétfőn benyújtja a "három csapás" törvényt
A Fidesz hétfőn benyújtja az Országgyűlésnek a "három csapás" néven ismert törvényjavaslatát, amely jelentősen szigorítaná a büntető törvénykönyvet - közölte a párt szóvivője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján kérdésre.
Dátum: 2010-05-12 17:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=150319
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:50:41.020978, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szijjártó Péter kifejtette: a szigorítások része lesz az is, hogy a pedagógusok és más közfeladatot ellátó személyek elleni fizikai támadások esetén az alsó büntetési tételt egy évre emelnék fel.
Azzal kapcsolatban, hogy Vona Gábor, a Jobbik elnöke "gárdamellényben" érkezhet az Országgyűlés pénteki alakuló ülésére, a fideszes politikus azt mondta: mindenkinek be kell tartania a hatályos jogszabályokat, és ha azokat nem tartja be, akkor a jogkövetkezményekkel számolnia kell.
Szijjártó Péter hozzátette: Sólyom László államfő fogja megnyitni a parlament alakuló ülését, "nyilvánvalóan a köztársasági elnök úr rendelkezésére áll minden egyes olyan eszköz", amellyel a törvényeket be tudja tartatni.