Megújul Nagykőrös centruma
Elsősorban a gyalogosok és a kerékpárosok igényei szerint újul meg Nagykőrös központja, de a csaknem 730 milliós uniós támogatásnak köszönhetően jut pénz két templom, illetve egy műemléképület rekonstrukciójára is - közölte a Pest megyei város polgármestere az MTI-vel.
Dátum: 2010-05-13 08:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=150346
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:50:49.851140, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Czira Szabolcs elmondta, hogy a napokban aláírt támogatási szerződés szerint a több elemű városrehabilitáció részeként a 441. számú főút és a Szolnoki út, valamint a Kossuth Lajos utca kereszteződésében lévő csomópontot körforgalommá építik át. Az új körforgalomtól minden irányba kerékpárút vezet majd, tágas zöldterületeket alakítanak ki, és modernizálják a környék csatornahálózatát is.
A ma még közlekedési területként funkcionáló Deák tér gyalogos "rendezvénytérré", a város "nappalijává" alakul át - mondta a polgármester. Szerinte, noha emiatt az autósok, illetve a parkolók kicsit kijjebb szorulnak, a hamarosan megépülő, rendezvények lebonyolítására alkalmas központi találkahelynek mindenki örül majd.
A régi és új pavilonokkal, csobogóval, térfal-hatású, felújított műemléképületekkel büszkélkedő Deák téren kívül a Széchenyi tér rekonstrukciója is a projekt része. Ez utóbbi helyen megszépül, egyebek között "kiülőkkel", teraszokkal, kis parkokkal bővül a tradicionális üzletsor. A belvárosi tér-füzérhez, illetve a sétálóutcához ötven ingyenes parkolóhely társul, de jut pénz az önkormányzat tulajdonában lévő, a kézműipari hagyományokat őrző műemlék épület, a Tímárház megszépítésére és funkcióváltására is - hangsúlyozta Czira Szabolcs.
A Tímárházban többek között utazási iroda, kávézó, kézműipari termékeket árusító üzlet és kiállítóterem kap majd helyet. A nagykőrösi beruházás összesen 1,1 milliárd forintba kerül, ebből 730 milliót uniós forrásból nyertek el, a fennmaradó részt a város adja. Az önrész aránya projekt-elemenként változó: a református templom bruttó 150 milliós felújításához például az egyház 30 millióval járul hozzá, míg a katolikus templom rekonstrukciójához szükséges 11 millió forintból 1,5 milliót vállal magára a katolikus egyház. A közbeszerzési pályázat lebonyolítását követően, várhatóan a nyár végén, megtörténhet az első kapavágás; az új városközpont átadását 2011 augusztusára tervezik - mondta a polgármester.