Támogatják a schengeni övezet kiterjesztését
Támogatták Bulgária és Románia csatlakozását a schengeni övezethez a Salzburgi Fórum belügyminiszterei, belügyi és rendészeti illetékesei csütörtökön Pozsonyban megtartott találkozójukon.
Dátum: 2010-05-14 00:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=150399
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:51:07.025790, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A visegrádi négyeket (Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia), valamint Ausztriát, Bulgáriát, Romániát és Szlovéniát tömörítő Fórum ülésén úgy ítélték meg, hogy a két ország már 2011 tavaszán az övezethez tartozhat.
Úgy gondoljuk, hogy Bulgária és Románia rendkívüli haladást ért el - nyilatkozta Robert Kalinák szlovák belügyminiszter, hozzátéve, hogy a két ország az év végéig eleget tehet minden, még nem teljesített kívánalomnak.
A "salzburgi" belügyminiszteri találkozókat 2001 óta rendezik meg minden évben. A Salzburgi Fórumot azért hozták létre, hogy a részt vevő országok közösen tudjanak fellépni a rendőri együttműködés területén, a szervezett bűnözés és a terrorizmus elleni harcban, migrációs ügyekben. A pozsonyi találkozóra Horvátország és Moldova képviselőit is meghívták.