A főváros lassan elérkezik a működésképtelenség határára
2014-ig biztosan 23 kerülettel fog Budapest működni - mondta a Fővárosi Közgyűlés Fidesz-frakciójának vezetője az InfoRádió Aréna című műsorában. Tarlós István szólt arról is, megpróbálná a rendelkezésre álló struktúrában barátságosabban, konstruktívabban, precízebben és emberségesebben vezetni a várost.
Dátum: 2010-05-14 09:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=150413
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:51:11.523686, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az önkormányzati törvény módosításával akár már az év végére felére csökkenthet a budapesti képviselők száma - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a fővárosi közgyűlés Fidesz-frakciójának vezetője.
Tarlós István - aki várhatóan a Fidesz főpolgármester-jelöltje lesz az őszi önkormányzati választásokon - kiemelte: ez azt jelenti, hogy a jelenlegi 66 plusz egy fő helyett 34-35 fővel működne a főváros képviselőtestülete.
A politikus hangsúlyozta: az önkormányzati rendszer átalakításához legalább két éves előkészítő munkára van szükség. A fővárosra vonatkozó több törvény módosítását is tervezik, de a jelenlegi kerületi struktúra még 2014-ig biztosan megmarad - tette hozzá.
Ebben a formájában a főváros lassan elérkezik a működésképtelenség határára - hangsúlyozta Tarlós István. Kifejtette: ehhez az is hozzájárult, hogy Demszky Gábor idejében a kerületek és a főváros viszonya szinte ellehetetlenült. A politikus azt mondta, ha megválasztják ősszel főpolgármesternek, más kapcsolatrendszert kíván kialakítani a kerületi polgármesterekkel. Megpróbálná a rendelkezésre álló struktúrában barátságosabban, konstruktívabban, precízebben és emberségesebben vezetni a várost - tette hozzá.
Tarlós István szólt arról is, hogy át szeretnék tekinteni a teljes fővárosi közlekedést, beleértve az autóutakat, a kerékpáros infrastruktúra kiépítésének lehetőségeit, a P+R parkolók megvalósíthatóságát.
A Fidesz politikusa kiemelte: egyelőre nincs döntés a MÁV és a Volán helyzetének rendezéséről, de elengedhetetlen a közlekedési cégek átszervezése, illetve a regionális menetrend és tarifarendszer kialakítása.