Vádemelési javaslatot továbbítottak Princzék ellen
Befejeződött a Postabank-ügyben keletkezett iratok ismertetése a gyanúsítottakkal és védőikkel, az iratokat vádemelési javaslattal csütörtökön küldi meg a nyomozó hatóság a Fővárosi Főügyészségnek. Princz Gábort, a Postabank és Takarékpénztár Rt. volt elnök-vezérigazgatóját és hat társát különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel gyanúsítja a rendőrség.
Dátum: 2003-05-14 17:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10476
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:19:39.089843, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Liszka Károly ezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságának (ORFK SZBEI) igazgató-helyettese úgy tájékoztatta az MTI-t, hogy a nyomozás és az iratok ismertetése befejeződött, azonban több védő másolatot kért a nyomozati iratokból, a több ezer oldal fénymásolása és kézbesítése szerdán megtörtént.
- A keletkezett iratokat csütörtökön délelőtt szállítják át az ügyészségnek vádemelési javaslattal - közölte.
A Postabank-ügy előzménye, hogy az 1998-as kormányváltást követően több állami szerv büntetőfeljelentést tett a Postabanknál a Horn-kormány ideje alatt bekövetkezett, több mint 150 milliárdos vagyonvesztés felelőseinek felkutatása érdekében.
Princz Gábor volt elnök-vezérigazgatót és több társát 1999 júliusában gyanúsította meg a szoros ügyészi felügyelet alatt folyó nyomozásban a rendőrség a gazdasági társaság vezető tisztségviselőjének visszaélése elnevezésű, két évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett vétséggel.
A Fővárosi Főügyészség a nyomozást ez év márciusában meghosszabbította május 3-ig, és egyúttal arra is utasította a rendőrséget, hogy a kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható, 36 milliárd forintos vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének alapos gyanúja miatt hallgassa meg az egykori bankelnököt és társait.
Princz Gábort április 7-i kihallgatásán gyanúsították meg a hűtlen kezeléssel.
MTI - fidesz.hu