Sopron: Virágosztás a szebb városért
Szinte már hagyomány, hogy a soproni önkormányzat virágokat oszt a szebb és rendezettebb város kialakítása érdekében. Ezúttal ötezernél is több muskátlit, egynyári virágot, valamint tulipán és nárcisz hagymát osztottak szét a soproniak között. Az akció Tómalmon folytatódott a sopronihoz hasonló sikerrel.
Dátum: 2010-05-15 15:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=150463
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:51:27.757527, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A soproni önkormányzat és a Sopron Holding Zrt. minden évben különösen nagy figyelmet fordít a rendezett és tiszta közterületekre. Ennek a kampánynak része, hogy ingyenesen elvihető virágokat biztosítanak az itt élők számára. Ezúttal a Széchenyi térre érkeztek meg a növényekkel teli gépjárművek a soproniak nagy örömére. Nagyon sok, a környezet szépségéért tenni akaró érdeklődő gyűlt össze a téren, hogy Abdai Géza alpolgármestertől és Nagy Zsolt városi főkertésztől átvegyék a muskátlikat, valamint a tulipán és nárcisz hagymákat.
Péntek délután a Sopronkőhida-Tómalom-Jánostelep Településrészi Önkormányzat is virágosztást szervezett. Saját forrásukból vásároltak virágokat, melyeket Sopronkőhidán osztottak szét az ott élőknek. Az átadáson részt vett dr. Simon István alpolgármester, a részönkormányzat elnöke is.