Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Új irány 2010 - a Fidesz törvénytervezetei

Új irány 2010 címmel törvénytervezeteket tartalmazó javaslatcsomagot nyújt be a Fidesz hétfőn az Országgyűlésnek - jelentette be Kósa Lajos a párt ügyvezető alelnöke vasárnap sajtótájékoztatón.


Dátum: 2010-05-16 12:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=150469
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:51:29.750301, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Új irány 2010 - a Fidesz törvénytervezetei (Kósa Lajos)

Parlamenti albizottságban tárgyalná meg a Fidesz - mondta Kósa - a kisebb Országgyűléssel kapcsolatos javaslatához szükséges választásitörvény-módosítást. A kisebb létszámú önkormányzati testületekkel összefüggésben megengednék, hogy "kívülről" érkezzenek alpolgármesterek, megyei közgyűlési alelnökök. A Fővárosi Közgyűlés terveik szerint 35 tagú lenne.

A Fidesz ügyvezető alelnöke a kisebb parlamentről szólva kifejtette: az ezzel kapcsolatos alkotmánymódosítási javaslatot már pénteken benyújtották. A szándékuk az, hogy legfeljebb kétszáz fős, maximum 13 nemzetiségi képviselővel kiegészülő Országgyűlés működhessen Magyarországon.

A politikus kérdésre elmondta: a választási rendszerben megtartanák az egyéni szisztémát, és körülbelül a megválasztandók fele lenne egyéni képviselő, a másik fele pedig listás.

Az önkormányzati képviselő-testületek létszámának csökkentésével kapcsolatban azt mondta: ennek lényege, hogy nem fűnyíróelvszerűen, hanem a működőképességet és az ésszerűséget figyelembe véve csökkenjen a létszám - testületenként változó mértékben - a jelenlegihez képest mintegy 40-50 százalékkal.

Azt a problémát is szeretnék kezelni, hogy a megyei közgyűlések és a Fővárosi Közgyűlés nem az általuk képviselt választópolgárok számához igazodó testületek - emelte ki a politikus.

Ezért - folytatta - a megyei testületek létszáma esetében meghoznak egy minimumot, nagyságuk lélekszámarányos lesz. A Fővárosi Közgyűlés 35 tagú lenne.

A megyei közgyűlések létszámával kapcsolatban kifejtette: 400 ezer főig 20 ezer lakosra jutna egy képviselő, de legalább 15 tagú lenne a testület; 400 ezertől 700 ezerig 20 képviselő lenne, plusz 400 ezer felett 30 ezer lakosonként egy képviselő; 700 ezres lélekszám felett pedig 30 képviselő lenne, 40 ezrenként pedig további egy képviselő.

A polgármesterek közvetlen választását megtartanák. A jelenlegi önkormányzati választójogi rendszer logikáját megőriznék: 10 ezer lakosig "egyéni listás" szisztéma lenne, 10 ezer fölött pedig szintén lélekszámarányhoz kötnék a képviselő-testületek nagyságát, és ott vegyes lenne a választási rendszer.

Kósa Lajos kiemelte: módosítanák az önkormányzati törvényt is: e szerint alpolgármestert, megyei közgyűlési alelnököt nemcsak a képviselő-testületből lehetne választani, hanem "kívülről" is. Megbízatása akkor szűnne meg, ha azt a testület visszavonja, vagy ha az általa ellátandó feladatok "üres halmazzá" válnak. Azok az alpolgármesterek, megyei közgyűlési alelnökök és főpolgármester-helyettesek, akik eredetileg nem tagjai a testületnek, nem válnak annak tagjává, és nem is szavazhatnak, viszont teljes körű tanácskozási joguk van - ismertette a fideszes politikus.

Előírnák ugyanakkor, hogy az említett tisztségek betöltői közül legalább egyet a testület tagjai közül kelljen megválasztani. Módosítani kell Kósa Lajos szerint a választási eljárási törvényen is, hogy a mostani 72 napos önkormányzati kampányidőszakot 60 napra rövidítsék le. Elképzeléseik szerint ősszel már kisebb önkormányzati testületekre lehetne szavazni.

A fideszes politikus szólt arról is, hogy pártja benyújtja a "három csapás" néven ismertté vált törvényjavaslatát, és szigorítanák a közfeladatot ellátó személyekkel szemben elkövetett erőszakos cselekmények büntetését is.

Beterjesztik a kettős állampolgárságról, valamint a családi pótlék kifizetésének iskoláztatáshoz kötéséről szóló indítványt, és azt is, hogy csak azok kaphassanak jogosítványt, akik elvégezték a nyolc általános iskolai osztályt - fogalmazott Kósa Lajos, hozzátéve: az indítványok között lesz a 2006. augusztus 20-i tűzijáték-tragédia és a 2006. október 23-i oszlatások áldozatainak kártalanítása is.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 2341, 'source_type': 'media', 'source_id': 5001, 'target_type': 'article', 'target_id': 98749, 'relation_type': 'describes'}