Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az MSZP-seknek nem kell pályázni

Pályázat nélkül kapott szakértői megbízást a szombathelyi sportcsarnok kivitelezési munkáinak bonyolítására kiírandó pályázat elkészítésére a szocialista kötődésű Dolomit Kft. Ezt Horváth Zsolt, a szombathelyi közgyűlés közbeszerzési bizottságának fideszes tagja, önkormányzati képviselő mondta el az MTI-nek szerdán.


Dátum: 2003-05-14 20:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10477
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:19:39.397734, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


- A cég ügyvezetője Szűcs Gábor, az MSZP szombathelyi közgyűlési frakciójának vezetője, a gazdasági bizottság elnöke, a közgyűlés közbeszerzési bizottságának tagja - fűzte hozzá.

Rámutatott: jogilag és erkölcsileg is megkérdőjelezhető, hogy a város szocialista polgármestere saját jogkörben eljárva, önkormányzatot érintő gazdasági ügyben ilyen megbízást adjon.

Horváth Zsolt kifejtette: a 2,5 milliárd forint beruházással épülő sportcsarnok úgynevezett bonyolítási díja meghaladja a 30 millió forintot, így arra közbeszerzési eljárást kell kiírni. A Dolomit Kft.-nek járó szakértői díj utóbbi összeg töredéke.

Hozzáfűzte: érthetetlennek tartja, hogy a polgármester miért éppen Szűcs Gábort bízta meg, hiszen cége bonyolította néhány hónappal korábban azt a félmilliárd forint értékű közbeszerzési eljárást, amelynek következtében a várost egymillió forintra büntette meg a Közbeszerzési Döntőbizottság.

Horváth Zsolt az MTI kérdésére elmondta, hogy az előző, fideszes vezetésű önkormányzat adott bonyolítói megbízást Szűcs Gábor cégének, de az önkormányzati képviselő érdekeltségébe tartozó vállalkozás pályázaton nyert, és szavai szerint a képviselő akkor ellenzékben volt.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek