Nem nőnek a miniszteri fizetések, viszont több lesz a kormánytagok munkája
Dátum: 2010-05-16 13:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=150471
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:51:30.355290, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Miközben a Fidesz a nemzeti együttműködés rendszerének felépítésén dolgozik, az MSZP álhíreket gyárt. A Fidesz törvényjavaslata alapján nem emelkedik, és nem csökken az új kormány tagjainak fizetése.
A miniszteri fizetések tehát változatlanok maradnak, viszont - mivel az eddigi 16 helyett mindössze 8 miniszter lesz - a jövőben a kormánytagok kettő, egyes esetekben három korábbi miniszter munkáját végzik el egyedül. Az MSZP-kormányok miniszterei sok esetben egyetlen fillér fizetést sem érdemeltek volna gyalázatos "teljesítményükért", az új kormányban azonban olyan emberek foglalnak helyet, akik teljesen mást és másképpen fognak tenni, felépítik a nemzeti együttműködés rendszerét.
Szijjártó Péter,
a Fidesz szóvivője