Apasztják a Velencei-tavat
Percenként 800 liter vizet eresztenek le a Velencei-tóból. A vasárnap 13 órakor megkezdett apasztás azért vált szükségessé, mert a tó vízszintje az utóbbi napok esőzéseinek hatására 176 centiméteresre duzzadt, s az erős szél korbácsolta hullámok miatt fennáll a parti védművek megrongálódásának a veszélye.
Dátum: 2010-05-16 21:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=150486
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:51:35.079508, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A szakemberek megvizsgálják, hogy milyen hatással van a tó vizét elvezető Dinnyés-kajtori csatornára a megnövekedett terhelés, s ha a vízfolyás nagyobb vízmennyiséget is elbír, percenként 1,5 millió köbméterre növelik a vízleengedés mennyiségét - mondta el az MTI-nek a Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vízkár-elhárítási osztályának vezetője, ügyeletese.
Kaszap Gábor tájékoztatása szerint a tóba jutó vízmennyiség csökkentése miatt lezárták a felújítás után szinte üres zámolyi tározót, ahol mintegy 4,5 millió köbméternyi vizet tudnak "megfogni". Az összegyűjtött vízmennyiséggel pedig egy aszályos időszakban pótolják majd a Velencei-tó vizét.