Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Belvízvédelmi készültség a Kis-Balatonnál

A jelentős mennyiségű csapadék miatt első fokú belvízvédelmi készültséget rendeltek el a Kis-Balaton térségében - tájékoztatta a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyelete vasárnap az MTI-t.


Dátum: 2010-05-16 21:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=150488
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:51:35.766657, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság honlapján részletezett információk szerint a Kis-Balaton Üzemmérnökség területén nyolc szakaszon kellett elrendelni a készültséget. A védekezés érinti a Zala folyó bal és jobb partját, a Kis-Balaton déli részét, valamint a keszthelyi-hévízi öblözet területét.

A zalai katasztrófavédelem ügyeletese az MTI-nek arról is beszámolt, hogy a megyében éjféltől kora estig több mint 70 bejelentés érkezett vihar okozta károkról, így az elmúlt 24 órában összesen már több mint 90 esetben kértek segítséget a tűzoltóktól. A legtöbb segélykérés a zalai Balaton-part térségéből érkezett letört ágak és kidőlt fák miatt, míg Miháldon egy családi házból vizet kellett szivattyúzni.

Korábbi tájékoztatása szerint a viharos erejű szél már az éjszaka fákat döntött ki épületekre, járművekre és felsővezetékekre. A legnagyobb pusztítást Balatongyörökön okozta a vihar, itt egy kidőlő fa vasúti felsővezetéket tépett le, a kemping és a strand területén pedig több épületet is megrongáltak a lezuhanó ágdarabok.

Gyenesdiáson villanyvezetéket szakított el a rázuhanó ág, Keszthelyen pedig egy kidőlt fa parkoló személyautót rongált meg. A városban a Helikon Kastélymúzeum kerítésére dőlt egy fa, a kastély utcájában, a főkapu melletti épületnek pedig a cserepeit bontotta meg a szél.

Kapcsolódó elemek