Pécsett százak dolgoznak a károk elhárításán
Pécsett szakemberek százai és számos önkéntes dolgozik a vihar és az esőzés miatt szükségessé vált mentésben, valamint a károk elhárításán - közölte az önkormányzat hétfőn az MTI-vel.
Dátum: 2010-05-17 13:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=150521
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:51:46.170165, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A polgármesteri kabinetiroda közleménye szerint a tűzoltóság és a katasztrófavédelem teljes állománya készenlétben van, jelenleg huszonegy helyen dolgoznak, de percenként három bejelentést kapnak.
"A baranyai megyeszékhelyen a legkritikusabb helyzet a víz alatt álló Ágoston téren és a Vince utcában alakult ki. Elöntötte a víz a Pipacs és a Gyöngy utcát is, ahol jelenleg mentik a lakókat. A Verseny utca és Kopács utca környékén folyamatosan szivattyúzni kell a vizet, mert lakóházakat fenyeget" - írták.
Tekintettel arra, hogy a Mecsekről lezúduló nagy mennyiségű esővíz a város több pontján komoly fennakadásokat okoz, a katasztrófavédők, tűzoltók munkáját a városi vagyonkezelő Pécs Holding, a városháza munkatársai és a rendőrség is segíti.
"A helyi védelmi bizottság válságstábot alakított és a helyi közszolgáltató cégekkel összefogva közösen keresnek megoldást a problémákra. Mivel az időjárás-előrejelzések szerint további csapadék várható, a veszélyhelyzet a város több pontján hosszabb ideig fennállhat" - közölték.
A kabinetiroda felhívta a figyelmet arra, hogy a felázott földből a koros, nagyra nőtt fák könnyen kifordulhatnak, az ilyen jellegű balesetekre is fel kell készülni.
"A közlekedésben is fennakadások várhatók, ezért aki teheti, maradjon otthon" - olvasható a közleményben.