Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

198 fős parlamentet javasol a Fidesz-KDNP

198 fős parlament létrehozásáról nyújt be vitaindítónak szánt törvényjavaslatot hétfőn a Fidesz-KDNP - hangzott el az alkotmányügyi bizottság hétfői ülésén. Répássy Róbert hangsúlyozta: előbb tárgyalni szeretnének az ellenzéki pártokkal és 2011 végéig nem szavaznak a javaslatról.


Dátum: 2010-05-17 15:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=150536
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:51:51.192967, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A benyújtott választójogi törvénymódosítás szerint 198 országgyűlési képviselő lenne a kedvezményes kisebbségi mandátumok nélkül. Ebből 90-et egyéni választókerületben, 78-at országos listáról és 30-at pedig az egyéni választókerületben mandátumot nem eredményező töredékszavazatok alapján nyerhetnének el politikusok.

A módosítás értelmében tehát megszűnnének a fővárosi és a területi listák. A jelöltállításhoz továbbra is 750 kopogtatócédulára lenne szükség, és országos listát az a párt állíthatna, amely legalább 23 egyéni választókerületben állít jelöltet. További változás, hogy az első fordulóban elég lenne relatív többséget szerezni a választók legalább 50 százalékos részvétele mellett, tehát legfeljebb alacsony részvétel esetén lenne második forduló.

Az így elnyert 198 képviselőhöz csatlakozna legfeljebb 13 elnyerhető kisebbségi mandátum. A kisebbségi jelölő szervezetek kedvezményesen állíthatnának országos listát, rájuk az úgynevezett 5 százalékos küszöb sem vonatkozna, és első mandátumuk megszerzéséhez elég lenne a töredékszavazatoknál számított egy mandátumhoz szükséges szavazatszám egyharmada is. A kisebbségi szervezetek tehát a pártok országos listáival egy szavazólapon szerepelnének, így aki rájuk szavaz, az listán nem szavazhatna pártokra.

Répássy Róbert (Fidesz), az egyik előterjesztő újságíróknak elmondta: az alkotmányügyi bizottságon belül egy országgyűlési határozattal létrehoznának egy paritásos - vagyis egyenlő számú kormánypárti és ellenzéki képviselővel felálló - albizottságot, amely legkésőbb 2011. június 30-ig elkészítene egy törvényjavaslatot az országgyűlési képviselők választásáról. Répássy leszögezte: a most benyújtott kormánypárti javaslat csak egy vitaindító és csak akkor szavaznak róla a parlamentben, ha az albizottságban a pártok nem jutnak megegyezésre.

Orbán Viktor leendő miniszterelnök saját hatáskörben legfeljebb 20 százalékkal csökkentheti a miniszterek fizetését - ez derül ki a kormány tagjainak jogállásáról szóló törvénymódosítás hétfőn benyújtott új változatából. Répássy Róbert (Fidesz) az egyik előterjesztő hétfőn újságíróknak úgy fogalmazott: korrigálták a hibát.

Tizenháromról nyolcra csökken a minisztériumok száma annak a törvényjavaslatnak az alapján, amit a Fidesz és a KDNP nyújtottak be a parlamentnek. A nyolc minisztérium, illetve a Miniszterelnökség veszi át a jelenlegi tárcák feladatait. Egyes minisztériumok feladatai több új tárca között oszlanak meg a jövőben. A javaslat részletesen szabályozza az átadás-átvételt is

Kapcsolódó elemek