Magyarország gazdasági vészhelyzetben van
Magyarország gazdasági vészhelyzetben van
Dátum: 2010-05-17 16:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=150537
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:51:51.530668, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A legfrissebb gazdasági adatok újabb bizonyítékot szolgáltatnak arra, hogy Magyarország továbbra is gazdasági vészhelyzetben van.
Az államadósság tovább nőtt, megközelítette a GDP 80 százalékát! Csak emlékeztetőül: az első polgári kormány 2002-re ezt az arányt 50 százalék közelébe vitte le. Az építőipar továbbra is mélyrepülésben van, a termelés több mint 10 százalékkal csökkent az egy évvel ezelőtti helyzethez képest. Pedig éppen az építőipar az az ágazat, amely a magyar gazdasági fejlődésnek és a foglalkoztatás növelésének motorja lehetne. A ma közzétett adatok tehát arra késztetik a nemzeti ügyek kormányát, hogy - az elszámoltatás mellett - a gazdasági összeomlás megakadályozását tartsa elsődleges és legsürgetőbb céljának; ehhez rendkívüli intézkedésekre lesz szükség.
Szijjártó Péter,
a Fidesz szóvivője