Az általános iskolai végzettséghez kötnék a jogosítványt
Országgyűlési határozatban kérné fel a Fidesz a kormányt, hogy jogszabályban rögzítse: a jogosítvány megszerzéséhez a nyolc általános iskolai osztály eredményes befejezésére van szükség.
Dátum: 2010-05-17 18:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=150542
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:51:53.095618, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Kósa Lajos, Pósán László és Pokorni Zoltán által jegyzett, hétfőn beterjesztett országgyűlési határozati javaslat szerint a jövőben a jogosítvány megszerzéséhez szükséges képzésre, elméleti vizsgára való jelentkezés előfeltétele az "írni-olvasni tudás" képessége helyett az általános iskola nyolcadik osztályának eredményes befejezése lenne.
Az előterjesztők szerint mindez ösztönzőleg hatna az aluliskolázott csoportok felemelkedésében.
Hangsúlyozzák azt is, hogy a jelenlegi jogi környezet a jogosítvány megszerzésével kapcsolatban "túlzottan liberális".
"Az ilyen megengedő közlekedéspolitika előbb-utóbb oda vezethet, hogy általános jelenséggé válhatnak az olyan események, mint amikor külföldi bűnszervezetek írni-olvasni nem tudó, műveletlen embereket tömegével hoznak Magyarországra azért, mert itt a jogosítvány megszerzése könnyebb, mint más uniós tagállamokban" - írják, hozzátéve, hogy az ilyen "indokolatlanul megengedő, kellően át nem gondolt szabályozás eredményeként csak még inkább elmélyülhet az országban az utóbbi 8 év politikájának eredményeként egyébként is kialakult morális válság".